Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Simkó Margit: Pohárköszöntő

egy hatodik fiókának, ahol az ötödik is rí minden falásért. Sírt az asszony is és avval unszolt, beleöli magát a folyóba, de ezt a hatodikat a világra nem hozza. Megtett a szegény mindent, amit csak javasoltak neki, de a gyerek csak nem akart elmenni tőle. Erős természete volt az asszonynak, mint a vas. Rávett, hogy menjek el a doktorhoz és kérjek tőle valamit, majd megszolgáljuk. Nem szívesen mentem, nem férfiembernek való az, de ő igen szégyenlette a dolgot. így mentem el hát magam hozzá, egyszer alkonyat táján. Megvártam, míg elfogytak a betegek, aztán előálltam a kérésemmel: — Segítsen rajtunk, doktor úr. Nem bírok én több gyereket fölnevelni, ami van, az is sok. Tegye meg, hisz maga is ember.. . Mindenre csak azt felelte: — Nézze, Bakó gazda, ahol öt felnő, felnő a hatodik is. — Felnő, felnő, — mondom — de hogyan? Doktor úr, se ruha, se cipő, egy kis leves a mindennapi... könyörüljön meg hát rajtunk. — Nem engedi meg azt a törvény — volt rá a felelet. Nagy harag gyűlt össze bennem. — A törvény? — mondtam. — Hát a gróféknak külön törvényük van? Azt hiszi, nem tudom, hogy ott maga segített a grófnén három hónapja. Vagy tagadja? — Nem tagadom, Bakó gazda. A grófné beteges, nem tudta volna megszülni úgysem. — Aztán mitől beteges, hiszen olyan, mint a rózsa. Egész nap nem csinál egyebet, csak eszik, alszik, egyik birtokáról a másikra utazgat azzal az egy szál fiával. Lehetne azoknak akár egy tucat is. Annak engedi a törvény ? ... Nem vagyok én olyan járatlan ember. Ha megkérdezném a jegyzőtől, hogy a grófnénak mért volt szabad segíteni, nem hiszem, hogy a törvény megköszönné a doktor úrnak a nagy szorgalmát. Elhűlt bennem a vér is, olyant felelt: 234