Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Simkó Margit: Pohárköszöntő

Simkó Margit: POHÁRKÖSZÖNTŐ Az ünnepélyesen feldíszített tanácsteremben már jó néhány köszöntő hangzott el. Először a tanácselnök méltatta az ötvenedik születésnapját ünneplő falusi doktor érdemeit, aztán a vasutas, aki a partizánharcokban vesztette el az egyik karját, emlékezett meg arról az éjszakáról, mikor társai lehozták titokban az erdőből az orvos lakásába. A termetes kondásnénak a könnye is kibuggyant; mikor majd elvitte a láz, a doktor egy fillért sem fogadott el tőle. Az isten áldja meg érte! Ekkor felemelkedett az öreg Bakó Timár: — Szép beszédek hangzottak itt el. Talán restellni is kéne magamat, hogy én szólok utánuk, de már csak kikívánkozik belőlem. Ti mind elmondtátok, hogy a doktorunk jó ember, becsületes ember, de hogy miféle ember ő igazán, arról én szolgálok egy régi történettel. Talán már ő maga is megfeledkezett róla, de nekem halálomig emlékezetemben marad, hogy akkor igen nagyon megsértettem akaratomon kívül, amiért is ma, ezen a szép ünnepen meg is követem. Tizenöt év telt el azóta, — folytatta Bakó Timár — annyival öregedtünk meg mindannyian. Éppen annyi idős Matyi fiam, akinek az ügyében akkor nála jártam. Azaz, akkor még nem tudtam, fiú lesz-e vagy lány. Szóval áldott állapotba került az asszony. Hatodszor, mióta együtt vagyunk. Nem kell nektek erről beszélnem, milyen szegénységben éltünk. Voltam én béres, fuvaros, favágó, gyári munkás. Ismertek, nem voltam kocsmatöltelék soha. Megpróbálkoztam én mindennel, de azért kenyeret is csak módjával tudtam adni a családnak. Nem érdemes az olyan fészekbe beleszületni 233