Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Nagy Irén: Kádervallomás

elvitte-e a gyerekeket röntgenre? Azt nem szabad • elmulasztani. Olyan véznácskák, soványak, vigyázni kell rájuk... Most felveszem a pongyolámat a ruhámra és kimegyek a folyosóra. Ott hűvösebb van, mint itt, de onnan kilátok az udvarra. Meglátom Karcsit, ha majd jön értem. A hőmérőt zsebre teszem, aztán kint a folyosón lerázom ... jobb, ha nem tudja senki, hogy lázam van ... úgyis csak a türelmetlenségtől... Ha most megmondanám, hogy 37,9, akkor se mondaná a főorvos Karcsinak, hogy utazzon szépen haza és hagyja még itt a feleségét. Egész biztosan elengedne... ha tudná, akkor is ... Egy icipicit kinyitom az ablakot. Hadd jöjjön be a tavaszi levegő. — Nem, nem fázom meg, nővérke, várom a férjemet, megyünk haza. Az idén elég korán jött a tavasz. Március közepe van, és minden csupa zöld már a szanatórium kertjében. Hányszor figyeltem ezt az utat, amíg élek, mindig magam előtt látom majd. Az út végén, mint valami játékszer, autó tűnik fel, s ahogy kanyarog a szerpentinút, úgy tűnik el a szemem elől és úgy bukkan fel újra és mindig nagyobb és mindig nagyobb lesz, most már egészen közel van... megáll, és az én férjem száll ki belőle... Taxival megyünk ki megint az állomásra ... most sem mehetek gyalog pedig lefelé könnyű lenne ... én meg is próbálnám, csakhogy ne kelljen azt a sok pénzt kiadni a taxira ... de nem engedik ... Ki kellene innen szökni... leszaladni az úton... be a városba, az emberek közé ... vagy kibírom, és akkor csakugyan meggyógyultam... vagy nem, és akkor jobb, ha minél előbb ... Egy kicsit fázom már, de nem megyek be a szobába, itt várom meg Karcsit, behúzódom az ablakmélyedésbe és a kihajtott ablaktábla tükrében figyelem. A haja még fehérebb lett, pedig csak most múlott 218