Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Monoszlóy Dezső: Karácsonyi történet

ség küldte. — Majd elfogy — gondolta Mihály, s a karácsonyfáért indult, amit kint hagyott a pajta alatt. Amikor visszatért az ivóba, már a favágók is készülődtek. Mihály nyújtotta a kezét a kocsmárosnak. — Van tej még a kannában, meg szalonna. — Jó — biccentett a kocsmáros. — És mikor jön vissza ? — Ne féljen, egy-két napig a bulldózer is meg lesz nélkülem — azzal felkapaszkodott a szánra. Odakint már csillagos este volt. Lassan szállingózott a hó, s néha megcsillant, mint a feketekávéba csöppent kristálycukor. Mihály hátul ült a szánon, hóna alatt az összemadzagolt karácsonyfát szorongatta, másik kezével meg a szán szélébe kapaszkodott. — Dolgozom, mint egy barom — nyugtatta magát — és most hazamegyek, kész. Majd behozom. Nohát! Más is megteszi. — A szán most billent egyet a fordulónál. — Ilyen embert nem való megcsalni, meg miért is? Miért is? — ráncolta a homlokát. Az állomásra tizenegyre érkeztek. Jegyet váltott. A vonat már bent állt. Helyi személyvonat, a gyorsra Poprádon kellett átszállni. Mihály jó helyet kapott, a kupé sarkában, olyan helyet, ahol jól lehet aludni. De most nem tudott. Az jutott eszébe, hogy egyszer lokálba mentek Ilonkával. Furcsa lokál volt, minden csupa üveg. A plafon is üveg volt, meg a táncparkett is. Ilonka egy ismerősével táncolt, ő meg az embereket vette számba. Szembe velük egy városi ficsúr ült, afféle igazi szép fiú, az üveg plafont bámulta mereven. Mihály önkéntelenül is követte a tekintetét, s egyszerre csak azt látta, hogy Ilonka szintén a plafonnal szemez. Amikor hazamentek, kérdőre is vonta Ilonkát. Ilonka megsértődött. — Csak nem vagy féltékeny? — támadt rá. — Nem — mondta akkor Mihály. Azóta nem is beszéltek róla. De most éles sajgást érzett a szíve táján. — Hátha mégis? S akkor pedig ő is otthon volt, s most ilyen messze tőle... Nem, az cudar dolog volna. Hiszen ő Ilonkáért él, dolgozik. Dohos, rossz 210