Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)
Monoszlóy Dezső: Karácsonyi történet
gyökér akadt a bulldózer gyaluja alá, együttes erővel könnyebben kiráncigálták alóla. De most egyedül volt, teljesen egyedül, s mivel nem volt kinek odakurjantani, magával beszélgetett, nem szavakkal, hanem csak úgy a gondolatokat tapogatva. Már vagy negyven fát kidöntött, ha még százat hozzásikerít, kijön tíz korona egy órára. így van ez a norma szerint. Még valamit hozzá is lehet írni. A kidöntött fákat a Habakuk se számolja össze. Erre a gondolatra elmosolyodott. Előtte messzire szélesedett az irtás, s egymás hegyén-hátán csomókba dőlve hevertek a kitépett fák ezrei. Közben a cigaretta is elfogyott. Mihály újra felkapaszkodott a Stalinecre. Nem messze tőle vagy négy-öt fenyő bújt össze, mint valami kisebb karácsonyi tájkép. Mihály szemügyre vette a fákat, kissé hátrább farolt a gépével, bokrok, cserjék ropogtak a hernyótalp alatt, aztán pár centire a talajba eresztette a bulldózer gyaluját, s most úgy tolta földdel együtt maga előtt a fákat, mint egy megvadúlt szigetet. Ide-oda billegtek a fenyők csúcsai, de azért függőlegesen, állva csúsztak tovább, hatalmas göröngytalpakon, amiket összetartott a sok-sok hajszálgyökér. De a többi kidöntött fák halmához érve mégiscsak felbukfenceztek, s águk fölé hóval kevert föld borult, csak itt-ott zöldellt elő a tűlevelek csokra. — Hű, a kutyafáját! — csettintett a nyelvével Mihály. — Ezt látná az asszony. — Hirtelen furcsa szorongás fogta el — igen, ha látná Ilonka —, de nem gondolta végig, mert egy vastag törzsű, sudár fenyő meredt az irtás szélén, arrafelé irányította a gépét. — Neki! — vezényelt magának Mihály, hogy legyűrje izgalmát. Most magasra emelte a bulldózer széles gyaluját, így ment neki a fának. A törzsére koppintott egyet. A fa megingott, de a Stalinec is visszapattant. Most a másik oldalról próbálkozott ugyanígy, aztán gyökérmagasságra eresztette a gyalut, s így rohant a fának. A fenyő éleset sóhajtott, majd gyökerestül kiborult az irtás szélére. A göröngyös talajon föl-le járt 206