Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Mikus Sándor: Társtalanok

a tanyájukról, tyúkokról, pulykákról, tinókról, szép fajlovakról. Valóságos nyírségi nagyúrnak tűnt fel előtte a jövendőbeli após. És milyen más lett minden, amikor a front zűrzavara után, negyvenöt tavaszán a nagy felfordulásban, tőzeges vagon tetején meg katonai trénkocsin, nagy hassal, elvergődött a Nyírségbe, jövendőbeli apósáékhoz. Rossz tanyán, rozzant viskóban fogadták az öregek — két keserű, szánalmasan zsörtölődő vénember. A férfi sáros, földszínű gúnyában egyre siránkozott a kamrában, ahol fogadták ... hogy nincs iga, elvitték a katonák, a hombár is üresen áll... a gyerek már nem jön haza, az egyetlen gyerek volt, a szomszéd falusiak hozták a halálhírét . .. nincs kit munkába fogni, akit még esetleg rá lehetne venni, szétlopná még azt is, ami megmaradt. Se Isten, se törvény mán — sírt a vén ember és órákig nézett maga elé reszkető fejjel és pókhálós szemmel. Hozzá csak annyi volt a szavuk: — Rólad, lyányunk, nemigen tudtunk eddig ... Nem írt rólad a fiúnk egy sort se... — Nem adott össze a pap benneteket... mit csináljunk?... A szegény árváról majd gondoskodunk valahogy ... Marasztalták, de olyan kelletlenül, hogy nem tudott három napnál tovább köztük lenni. Szavakkal nem is, de nézésükkel túrták, üldözték kifelé. Aztán útnak eresztették egy kis vászonzsák szárazbabbal meg avas disznóoldalassal. Igaza volt a nótának: Ki tudja, mi vár ránk, Ki tudja, mire ébredünk ... Mindenki a haláltól félt akkor, főképp a katona. Azért szorította őt magához olyan komiszul mindig. Hogy hazudott azzal a szép bajuszkás, mosolygó szájával ... Annyi emléke is van csak róla, mint egy napról, egy 202