Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Mikus Sándor: Társtalanok

fel az asszonyban és emlékeztették élete egyetlen nagy eseményére és szégyenére. Hallotta megint a zenét, falusi zenészek hangszerein: Csak egy nap a világ ... Mindenki ezt énekelte, mintha meggabalyodtak volna az emberek: Csak egyetlenegy csók az életünk. Ki tudja, mi vár ránk ... Mind ezt énekelték, dúdolták a gyári lányok, akikkel együtt a halálcédula kis amulettjeit préselte a préselő műhelyben. Lajos is ilyen halálcédulát viselt. Hányszor látta rajta... Először az István-napi búcsún, este, a falu főterén, ahol tölgyfagallyacskákkal körültűzdelt térségen táncoltak. Ki-kinyíló inge mögött látta a rovátkáit kis alumíniumkazettát, amely a fiú személyi adataival teleírt cédulát rejtette. ...Ott is együtt énekelték... Hűvös volt már az este ... Később berepülés volt... Ahogy nézte a dögcédulát, elmondta, hogy ő is ilyeneket csinál a gyárban. Lajos nevetett, de ő valami titkos sejtéstől borzongott. Lajos jó volt, de könnyelmű. Teletalpú facipőjét és virágos selyemruháját dicsérte és a fröccsöktől mámorosan énekelt: Ki tudja, holnap mire ébredünk ... Akkor csókolta meg először. A pajta alatt, a kertben. A pajtában voltak elszállásolva ... Aztán sokszor találkoztak a harmatos földön, ahol kukoricát tört. Mindig csinos volt... csak úgy lobogott a kakastoll a határvadász-sapka mellett. ... És elment... pedig de sokat ígérgetett... hogy elviszi magával iszákos apja házától a szüleihez Nánásra, ahol az örege bokorgazda. Mennyit beszélt 201