Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Marton József: Cézár halála

— Döfi — csettintett nyelvével az igenlő fejbólintásra. — A mieinknek panelre fáj a foguk. Azt beszélik, a jövő hónapban szedjük a sátorfánkat és odébbállunk néhány utcasorral. Majd elválik. Sose búsulj, cserebogár — csapott az elszontyolodott öcsi vállára. — A felnőttek másként látják a dolgokat, mint mi. Apád a ruhádat félti, nem a golyót. Hát aztán? — Anyu a pártomra állt volna — erősködött Rezső. — De ő ... nem is az igazi apám. Édesapám meghalt a világháborúban — vágta ki nagy hirtelen, aztán ijedten elhallgatott. Társa nem válaszolt. Hallgatott egy sort, majd oldalba bökte a lesütött szemmel izgó-mozgó Rezsőt. — Ha nincs jobb dolgod, tarts velem. Van egy kis elintéznivalóm, csak itt a közelben. Ezt meg vágd zsebre. Rezső csudálkozva bámult a kezébe nyomott üveggolyóra. Csupa kérdőjel tükröződött tekintetében. — Ha egyszer megnyerted, miért adod vissza? A másik válasz helyett fütyörészni kezdett, és gyorsabban szedte a lábát. Rezső csak futva tudott vele lépést tartani, közben konokul ismételgette: — Miért adod vissza? Egy ódon emeletes ház kapuján tértek be. Rezső bizonytalanul bukdácsolt a lépcsőházban derengő rideg félhomályban. Új ismerőse magabiztosan, kettesével vette a lépcsőket. Egy piszkosszürke ajtón bekopogtatott. — Szervusz, Misiké, mennyi kell? — mosolygott rájuk a kitárult ajtóból egy alacsony, középkorú aszszony. — Kettőt kérek — mondotta a nyúlánk fiú és haragosan ráncolta homlokát. Miután az ajtó becsukódott, Rezsőhöz hajolt. — Dühítő, hogy következetesen Misikének szólít. Egy nyolcadikost, hát hallottál már ilyet? — Tessék, Misiké — bukkant elő újból az asszony és egy kis csomagot nyújtott át. — Tíz, mint mindig — 189