Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

Dávid Teréz: AZ U T O L S Ö KARÁCSONY 1 Kalmár Béla félmeztelenül mosakodott a vízcsap alatt. Prüszkölt, krákogott, hatalmas tócsát fröcskölt maga köré, amikor a konyhába lihegve berontott a felesége. Testes, jóképű, sokbeszédű asszony volt, és mivel mindig szenzációkat hajszolt, java idejét a szomszédoknál töltötte. Ezúttal beszélni is alig bírt az izgalomtól. — No lám, — mondta — míg maga itt nyugodtan tisztálkodik, mi hőstetteket hajtunk végre. Kalmár ismerte már felesége „hőstetteit", ezért nyugodtan törülköző után nyúlt és csuromvizes mellkasára borította. Kalmárnét cseppet sem izgatta férje közönye, mert ha ö beszélni kívánt, mondókája úgyis utat tört belőle, mint föld alól a gőzforrás. — Találja ki, mi történt! — Majd megmondod — morogta foga közt Kalmár, s a törülközővel jólesőn „fűrészelte" a hátát. — Gyilkost fogtunk! Én és a Mariska! — Melyik Mariska? — kérdezte Kalmár, éppen csak hogy mondjon valamit, s most a füle tövét dörzsölgette a bolyhos kendővel. — Hát a Kántor Mariska! A Dancsné húga. Együtt sorakoztunk krumpliért a Rózsa utcában. Egyszeriben közénk furakodik egy pofa. Mondom neki... azaz ... nem is mondtam semmit, mert észrevettem, hogy Mariska igen pislog az alakra. Megnézem én is, mi látható rajta, hát majdhogy fel nem sikoltottam. Tudja, ki állt mellettem? — A gyilkos — mondta Kalmár, az inggombjával bajlódva. 18