Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Lehoczky Teréz: Ásó-kapa

hatott a masinapálinkából, mert döngeti, rugdossa a bódéjuk oldalát, csak úgy rázódik bele a kecskelábú asztal. Aztán elkódorgott és a bádogkeresztbe kötött az útszélen. Vilibald, mint az elülő vihar, még egyet morog : — Kellett ez nekem ... Hogy a fene ... Azzal elmegy szó nélkül, a gyerekekre se vet pillantást. Jozefin nekilátott a mosásnak, főzésnek, nem ér rá a haját tépni, hisztériázni. Csak időnként lesz ködös a szeme, amikor a cserfarámás istenszemre pillant. Éjjelre azonban megeredhet a sírás, van mikor, az éjszaka hosszú ... Hogy elkapatta magát az embere! Még ringyónak is elnevezte! Pedig senkije se volt előtte. Tudja ő azt jól. Hisz azért hízelgett, duruzsmolt a betyár még utána is sokáig. És mégis így odamondta neki, négy gyerek szülőanyjának! Hajnal felé aztán fülel, jön-e már. Felkel, topog a sötétben, odaállítja a sparherdra a spirituszfőzőt, kávéslábaskát, gyufát. Ne legyen semmiben sem hiánya. És megkezdi a békélkedést magában ... Eh, hiszen csak mérgében ringyózott. Apa is megtette már anyával, ha sora jött a pálinkának. Hogy parasztot mondott? istenem, hát pusztavégről szegődtek ide. Még mindig jobb férj, mint itt a környéken akárhány. Van, amelyik adósságra iszik, fejszével jön haza, hogy az ablakon át menekül előle minden gyereke. Nem, nem rossz ember az ura. Nem néz más nők után. Meg se veri. Csak jöjjön már, ne csináljon magának valamit bánatában! Minek is kötött beléje, hagyni kellett volna, hadd fújja ki magát, nem megszólni, hogy kevés kenyeret hord haza! De Vilibald bizony nem jött. Még ő volt a megbántott, meggyalázott és kizsákmányolt férj. Elment mindjárt zárás után Jeges Ilonához, evett nála hat tojásból rántottát, hozzá pohárka forralt bort, és utána ágyba került vele. Elszabadult — feltámadott. Attól fogva sokszor nem jött haza és többnyire 10 Szlovákiai magyar elbeszélők 145