Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Kónya József: Öcsike ateista lett

— Tizennyolc év után! Istenem, ki számított erre? Apuka nem fogta fel ilyen tragikusan a dolgot. Végigsimította tarkóig érő homlokát, fiatalosan kilépett, az utcán fixírozni kezdte a csinosabb nőket, mert hihetetlenül megnőtt a férfiúi Önérzete, viszont savanyú képpel fogadta hivatalbeli kollégái szerencsekívánatait, melyek rendszerint a mentők ismert jelszavával végződtek: — Mindenkit érhet baleset! Duci sírógörcsöt kapott és rátámadt az anyjára: — Érettségizett lánya van és — pólyásbaba! Ilyen szégyent! Ki mer most már nekem udvarolni? Dodó volt a legbölcsebb. Hallgatott. Amint látjuk, Öcsiké betoppanása ugyancsak megzavarta a családi egyensúlyt, ám az rövid ingadozás után újból helyreállott, s mindenki dédelgette öcsikét, a kis játékszert. ő pedig korosodott és okosodott. Mivel a nővére és bátyja is gyermekként kezelték, valójában két apukája és két anyukája volt, akiktől szilárd ismeretekre tett szert. Teszem azt, mind a négyen erősen állították, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza. Öcsiké ezt a tételt vita nélkül elfogadta. Sose vált volna hívőből hitetlenné, ha nem a Nyemcsok Ferivel jön haza a csúszkálásból. Ez előtt a nagy fiú előtt azt találta mondani, hogy a Jézuska hozza az ajándékokat. — A Jézuska! — nevetett rá gonoszul Feri. — Egy frászt! — Hát ki? — Az apu és az anyu. — Hazudsz. Feri nemes megvetéssel nézett öcsikére. Mit kezdjen ilyen vakarccsal. Ha másodikos lenne, mint ő, szájon vágná, de csak nem kezd ki egy óvodással. Ezt igazán nem engedi meg a rangja. — Isten bizony? — ragaszkodott Öcsiké a témához, — Isten bizony. 111