Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)
Koncsol László: Kaland
— Pedig lehetne másképp is, igaz-e, egykori jó komám ? — Hát igen, szó se róla... — mosolygott Szabó. — Másképp is lehetne, valóban. — Igaz... — ismételte Csóré. — Csakhogy én egy elvetemült, aljas fráter vagyok! Szabó nyugodt fölénnyel mosolygott, csúfondárosan is egy kicsit. Csórét ingerelte ez a mosoly, dühösen felugrott, a fogasnál termett, kapta a köpenyét és menni készült. Menthetetlenül újra elfogta az az érzés, hogy szánnivaló, nevetséges figura, semmi más. De Szabó már mellette volt, az ajtó elé állt és gyengéden visszatuszkolta a szobába. — Nono, pajtikám, ülj csak le szépen, feküdj le vagy beszélj, ahogy jólesik, mondj el mindent nyugodtan, csöndesen. Most ő kínálta meg Csórét cigarettával, leültette a díványra, maga meg összébbhúzta mellén a kabátot, mert hideg volt már a szobában, félretolta a könyveket és felült az asztalra. Csóré szétnézett lassan, nagyot sóhajtott és beletúrt dús fekete hajába. Igazi diáktanyára csöppent. A szobában csak néhány kiszolgált bútordarab állt, megannyi divatjamúlt cifra jószág. Átellenben két vaságy húzódott meg a falnál, ott aludt a két fiú. Az asztalon, a szekrényen, polcokon, sőt még a székeken is nagy összevisszaságban tömérdek könyv. Csóré hanyatt dőlt és eltűnődve nézte a könyveket. — Sokat tanulsz? — kérdezte csöndesen. — Tanulgatok... — bólintott Szabó. — Hm ... Nekem is kéne. — Kéne? — Igen. Jó lenne. — Hát nem tanulsz? — Ide figyelj, pajtás... Emlékszel még a régi időkre ? ... Olvastunk, számoltunk, énekeltünk, táncoltunk, ittunk is hébe-hóba, de szépnek láttuk az életet. Vártunk tőle valamit. Te azóta is az vagy, aki akkor 106