Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Koncsol László: Kaland

Arra riadtak fel, hogy valaki megzörgette az ajtót. Mialatt Csóré vetkőzött, az asszony még ráfordította a zárat, a kilincs most nem engedett. Mindketten feszülten figyelték a zajt. Hogy bentről nem jött semmi válasz, a dörömbölés erősödött, és egy mély, telt férfihang kiáltott be: — Nyisd már az ajtót, az áldóját! Rémülten ugrott fel az asszony. — Az uram! — súgta, és kezdte magára kapkodni alsóruháját. — Mi lett vele, hogy ilyen korán... — Ideges volt, félt, suttogó hangja remegett. Csóré is a ruhájához kapott, de a sötétben sehogy sem bírt eligazodni. Gyáva remegés fogta el őt is, szíve zakatolt, szaporán nyeldeste a levegőt, s egyszeriben üresnek és nyomorultnak érezte magát. Széles homlokát ellepte a hideg verejték. A férfi odakinn, mintha csak érzett volna valamit, egyre türelmetlenebbül dörömbölt és már-már a kilincset, az ajtót feszegette. Csóré nem tudta, mihez fogjon, szinte megbénult, ott állt a szoba közepén, mélységesen lesújtva, megsemmisülten ... Ő kalandot, könnyű kalandot akart! Ó, csak ez egyszer még szabadulhatna! Végül is az asszony betuszkolta az ajtó mögötti zugba. — Surranj ki valahogy, ha belép! — súgta neki gyorsan, aztán elszántan kinyitotta az ajtót. — Mi az istent csinálsz? Hagyod, hogy felverjem a házat! — dörmögte epésen a férfi, és egy pillanatra megállt a nyitott ajtóban. — A gyereknél voltam, nem hallottam semmit... — mentegetőzött az asszony, és igyekezett minél gyorsabban összeszedni magát. Benn sötét volt, csak a folyosóról szűrődött be valamicske gyönge fény. Csóré ki akarta használni a homályt, az asszony intésére óvatosan előrelépett, hogy kicsússzon a folyosóra. A férfi háttal állt neki, éppen a kapcsolót keresgélte, azzal bíbelődött. 102