Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Sors

am, ii nagyon komisz lett, olyan komisz, hogy sokszor mán gondoltam, hogy visszacsinálom a dolgot. De már nem lehet. Csele András felfigyelt. — Lehet. Nem lehet. — Lehet, ha mondom ... én mán hallottam olyat, hogy lehet. Nagyon figyelmes lett öreg János erre a szóra. Ha András mondja és biztosra állítja, akkor mégis lehet valami a dologban. — Hej, ha lehetne ... az én időmbe még nem lehetett. Egymásra néztek és hallgattak. Tudta mind a kettő, hogy miért, szomszédok voltak. Csak azután szólt megint András. — Mondom mégegyszer, hogy lehet . . . mer aki ad valamit, vissza is veheti. Kell, hogy ilyen legyék a törvény. öreg János nagyon elcsendesült. — Ha mán csak a törvény segíthet az emberen, akkor az mán nem segítség, a törvény csak ártásra van, arra csinálódott. Kint az uccán az egyéb szekerek között ismerős szekér zördült, felfülelt rá a két öreg ember. Felfülelt, aztán Csele András állt fel elsőnek, nem szólt egy árva szót, csak lefordult a tornácról. De nem fordult le elég hamar, nem kerülhette el a jövőket, mert akkorra már kitárult a kapu, befordult a szekér, ott ment el mellette ifjabb János, ránézett, de nem köszöntötte, csak az asszony, az állt a kapu mellett, fogta a kapu szárnyát, az szólt oda neki. — Jó estét, András bácsi. 100