Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Sors

— Neked is, Erzsi. Hátra hajtott a szekér, az asszony fellépett a tornácra, ölbekapta a gyermeket, megtörölte az orrát, a két ujjahegyével, azután letette, öreg János is felállt. — Itthon vagytok? — Itthon. Ifjú János a lovakat fogta ki, azután a hízókhoz nézett. Egy pillantásra már hallani volt a hangját. — Héj j a krisztusát! Mér nincs az állatok előtt víz? öreg János lebotorkált a garádicson, a fiához ment. — Mertem nekik délbe, azóta biztosan elfolyt a vályúból. Nagyon kemény volt az ifjú János szava. — Ha elfolyt, hát mert vón nekik másat... azér ül itthon . . . öreg János békével hagyta rá. — Hiszen lehetett vón merni, de gondoltam, jösztök haza . .. Oda se figyelt a fia, mert a kamrához ment, ahol a tengeridaráló állt. Benézett a kis ajtón, de ki is fordult azonmód. — Látom, darát se készített. — Rossz a kerék . .. — Rossz az istennyila, hogy nem oda vág, ahová kéne... De azért visszatért az ajtóhoz, bement, megforgatta a darálót és látta mingyárt, hogy nem kap a fogaskerék a másikhoz. Közelebb hajolt hozzá, próbálgatta, a csapágyból ugrott ki a tengely, helyre tette. Forgatta, most már fordult a dob. Kiment. 101