Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Drót

va a kassza, a laposkulcsot igen jól helyettesíti egy csomó vékony kötőtű. Pontosan megmagyarázta a könyv, hogy miképpen kell azokat használni. Röviden: megvettem a kötőtűket, hazavittem, pontosan a könyv szerint próbálgattam és három perc múlva ki is nyilt a kassza. Kinyílt, jó, de ha eleresztem a vasajtót, a vasajtó becsapódik és újra kezdhetem élőiről a dolgot. De ha lekötözném a kilincset, hogy ne tudjon elfordulni, akkor nincs baj, elég ha a másik zárat csukom le, akármikor kinyithatom megint. Drót kellett, hogy lekötözzem a kilincset. A fiam hétéves volt, mellettem állott. — Hozok én, apu. — Hozzál. A fiamnak van egy ládája, amelyben minden van, szeg és fújtató és cári rubel. Rögtön hozta a drótot, le is kötöztük a kilincset jó erősen. Rendbe tettünk mindent. Rövidesen azután úgy fordúltak a dolgok, hogy megnadrágoltam a fiamat. A gyerek sírt és azokon a drága gyöngyszemeken keresztül szemrehányó hangon szólt hozzám: — Igen, jó volt, amikor adtam apunak drótot, most meg verni tetszik. Nem jutott eszembe, milyen drótról beszél. — Hát igen ,amit a kasszára tetszett kötözni. Abbahagytam, nem tárgyaltam tovább a dolgot, felejtődött minden. Amíg egyszer valami kívánsággal nem állott elő a fiam. A gyermek kívánsága mindig pénzt jelent és a gyermek nem szokta tudomásúl venni azt, hogy az apjának nincsen pénze. Amikor ezt rövid szavakkal, min10