Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Aratás

ARATÁS. Befordult a két hosszú szekér a tanya tágas udvarára. A lovak fáradtan léptek néhány utolsót a hátulsó udvar felé, azután megálltak a nagy csűr előtt. Porlepett volt minden, a szekér is, a lovak is, a szerszám is, csak a vén Mihály ugrott le frissen az elsőről, ahogy megálltak. A szekér két hosszában ült a sok asszonynép, fiatalabb, öregebb, tarkahimzésű fehér szőttesben, amely megszürkült az út porától. A melegtől, meg a portól az orcájuk is megfakult, de úgy ültek ott a keresztbe tett deszkán, mintha odanőttek volna, egy se indult, hogy leszálljon. Akkor Mihály, a vén béresgazda már a földön volt, onnét szólt rájuk. — Na mi lesz lányok? . .. egy-kettő lefelé. Az öregebbje jól értette már a magyar szót, mert nem először jött aratni a magyar búzaföldekre. Ezek incselkedve feleltek vissza Mihálynak. — Ha eddig hozott, vegyen is le a szekérről, mert elzsibbadt a lábunk. Mihály egy keveset nevetni próbált, de most már itt* 6* 83