Tamás Mihály: Sziklán cserje

Föld - Lóvásár

Ignác feldobta az ostort a kasba. Most már elkészült, most már ő is nekilát az üzletnek. — Nem pókos a'. — Pókos, ha mondom .. . kezdődő. — Nem a'. A szenzál a vállát vonogatta. — Nekem egyremegy, az én dolgom az, hogy maga el tudja adni őket. Én nem akarok venni. Ignác kicsit dühös lett. — Akkor meg ne káráljon, hallja! A szenzál közelebb lépett Ignáchoz, a fülébe súgta: — Amit én mondok, az köztünk marad. Érti Ignác bátyám, ugy-e? Ignác most már enyhültebben bólogatott. — Értem . .. hogyne érteném. — Oszt hogy lesz a kettő? — Háromezer. — Külön-külön? — Ügy nem eladó. A szenzál körüljárta megint a két lovat, jól megnézte magának. Ért ő a lóhoz, neki igy szemre éppen úgy beszél a ló eleje, Iába, háta, foga, mint Ignácnak, mikor fent ül a szekéren és gyeplővel a kezében érzi a jó és rossz tulajdonságokat. Amikor bevégezte a vizsgálódást, megint Ignác mellett állt meg. — Ügy látom rendesen tudja használni az eszét. Vigye egyiket a másik, mi? Most már egészen megenyhült Ignác. — Tudja az, akinek van. A szenzál ugy beszélt, mintha csak magának beszélne. 5 Tamás : Sziklán cserje. 65