Tamás Mihály: Sziklán cserje

Gyermek - Meglökött,hát nem szeretem

— Megettem... A másikat Misu ette meg. A babának is adtam egyet. A fiú hallgatott eddig, de itt szemrehányóan szólt közbe. — Igen, lei rossz, lei csak egyet adott nekem, a baba nem is ett csokoládét.. Juci hirtelen elhallgatott és a homlokomat kezdte vizsgálgatni. A vonaton való hosszú utamon csend volt és ilyenkor előjönnek a fiatal fájdalmak. Egész úton egyedül ültem a fülkében, ráértem a gondolkodásra. Tenyerembe hajtottam volt a fejemet és a tenyerem kerek piros foltott hagyott a homlokomon. Juci ezt nézte. Tágra meresztette a szemét, kicsi ujjával a homlokomra bökött és határozott biztossággal jelentette ki: — Aput is meglökte valaki, mert apunak is piros a homloka. A gyerek kicsi koponyájában irtózatos gyorsan társultak a gondolatok. — Ahá, tudom már!... Apu Pesten volt, anyunál volt apu... anyu nem jött haza? — Nem jött haza... Ez a gondolat is elszaladt, el a messziségbe, új jött néki helyette. Megint magával foglalkozott, a piros foltra szorította a kezét, amit a Jóska könyöke csinált a homlokára. — Igen, meglökött Jóska . . . — Nem fáj? — Nem ... de meglökött, hát nem szeretem. Félig öntudatlanul mondottam utána: meglökött, hát nem szeretem. A kis gyermek nagy bölcsessége szétterjedt az elcsen52