Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - Örök pilótázás

Lent az alapban egy nagyobbacska kavics lecsúszott a lapátról, néhány métert repült, azután a kis ember fejebúbjára pattant. Erős volt az ütés, kicsit megimbolygott tőle, kezével végigsimította a fejét, csupa vér lett a tenyere. Pillanatra megállt a munka. — Jól megvágott. . . A kis ember bosszúsan tapogatta a fejét. — Éles vót, a frász essen bele. A pallér szigorúan szólt rá. — Ugorj fel, beköt a mérnök úr. Szlávik bement az emberrel az építési irodába. Ott volt mingyárt az épülő híd közelében, deszkabarakk, belül asztal, szék, kényelmes heverő. A kis ember feljajdult a jódtinktúrára, de jóleső elbágyadással tűrte a kötözést. Adott neki egy pohárka pálinkát. — Akar tovább dolgozni? A kis ember válla közönyösen rándúlt. — Ha mán belefogtam ... — azzal ment is kifelé az irodából. Kint zúgott a szivattyú, zuhant a verőkos, verejtékező karok lendítették a mélyből a földet és sütött a nap és jószagú nyarat árasztott a folyó vize. Körül a hegyoldalak zöld pázsitja lágyan ömlött a város felé, mint nagy bársonylepedők. Este se lett még egészen, amikor elkészült az alap. János ajándékváró hetykeséggel állt meg Szlávik előtt. — Ha úgy tetszik a mérnök úrnak, hát betonozhatunk... Lement az emberek közé. Álltak már mind, a motorok is álltak, az emberek csapzott hajukat simították el a homlokukról. Lóga Pista a motorokat törülgette olajos 11. Tamás: Sziklán cserje 161