Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - A cégjegyző úr

Azután nem gondolt semmire. A nyakravalóját kapta el Bobynak, úgy emelte a levegőbe a balkezével és jobbkezével ott ütötte az állatot, ahol érte. Vonaglott a kutya a szíjon, izmos kis teste nagyokat rándúlt, de vakkantani alig tudott, csak nyöszörgött tehetetlenül, mert a nyakravaló a gégéjére szorúlt. Gwerk úr tintafoltos keze pedig ütött, ütött, ütött, egyre és megállás nélkül, ütött addig, amig vörös lett a tenyere és a vállában nyilallást érzett a szokatlan testi munkától. Boby már nem is rángatózott, átadta magát a sorsának, csak két bánatos kis szemét emelte néha Gwerk úrra, mintha mondaná: miért ütsz engem? Amikor Gwerk úr a földre dobta a kutyát, Boby nyekkent egyet, szédelgett, de hogy lassan levegőhöz jutott, felállt és riadt sikoltással futott el a mezőbe. Lihegett Gwerk úr, a szemüvege is félrecsúszott és reszketett a keze, amikor az óráját előhúzta. Három óra. Negyednégyre az irodában kell lenniök. Negyednégykor ott fog ülni az irodában az igazgató, a látogatók számára fentartott karosszékben, a szakállát fogja simogatni és ahogy rátekint Gwerk úrra és a Bobyra, amint belépnek az irodába, a szeme azt fogja mondani: lásd, itt vagyok, részt veszek a munkátokban. De a Boby messzire ijedt Gwerk úrtól, messzi fehér pont volt csak a rét zöldjében. Gwerk úr elindúlt egyedül. Végig a töltésen, be a László uccába. Mi lesz most, jaj mi lesz, hogy kutya nélkül tér haza? Messziről látta már, hogy a szőke lány még mindig tolo10, Tamás: Sziklán cserje 145