Tamás Mihály: Sziklán cserje

Munka - József a kubikus

fekete a bajusza, a szeme szürke, de lágyfajta, emberséges világosságú. — Elmentem Lébihez, oszt megittam két decit. — Rumot? — Hát miegyebet? ... Nincs más ital ezen a földön. — Azután? — Haza mentem, oszt megvertem az asszonyt... de csak balkézzel. Harag és szidalom lett a mérnök arcán, keményebben szólt rá Józsefre: — Hát ezt hogy tehette? Látszott Józsefen, hogy a szíve közepéig meg van győződve a maga igazáról. — Meg kellett tenni, amiért hogy elment. — De hiszen visszajött. . . Legyintett a kezével. — De elébb elment... ez számit. — Persze, hogy erre megint elment, ugye? József nagyott kanyarított a balkezével és megvakarta a nyakát. — Dehogyis . . . nem illik beszélni róla, de már elmondom, ha már a többit elmondtam, hogy ahogy sirt, hát megsimogattam, két decit ittam csak, nem volt sok, oszt megöleltem, oszt jól esett neki, mert pihegett is. — Na látja, József, nem rossz asszony az, nem kéne ugy bánni vele, ahogy maga bánik. József szeme felderült, ugy nézett a gazdájára. — Tessék csak várni!. . . éltünk, éltünk . . . azután egy estére későn mentem haza a munkából, tetszik rá emlékezni, akkor volt, amikor be kellett a felső ágat kapcsolni 134