Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Sokan ellenezték, Gábor nevetve fejezte be a vitát: — Hagyjátok itt magnak őket! Minden bajról megfeledkezve tréfálóztak egy darabig. Most, hogy további ellenállásba sodródtak a mesterekkel szemben, egyiküknek sem jutott már eszébe a következményekkel törődni, vagy éppen meghátrálásra gondolni. Egymáshoz voltak kovácsolva, és fiatalos elszántságuk szinte katonás fegyelmet teremtett közöttük. Sokan azt tanácsolták, hogy fegyverezzék fel magukat, erre a templomkert Öreg fáira másztak, és hatalmas furkósokat faragtak maguknak. Téglás Gábornak és mellette Barabásnak minden szavát megfogadták, és Gábort most ismerték el teljes mértékben vezérüknek. Legtöbbjük reggel óta nem evett semmit. Szégyellték emlegetni, de esti nyolc óra felé rnár szárazakat nyelve ugyancsak vakargatták a fejüket. A templom mögött egy vén vadkörtefa állott, fanyar gyümölcseit már a délután folyamán mind egy szemig megették. A mesterek távozta után Téglás Gábor tanácskozva beszélgetett Barabással, aztán így szólt a legényekhez: — Ne féljetek, ma este még jóllakunk! Felkapaszkodott a templomkert falára, és lábait kifelé lógatva telepedett a tetejére. Többen követni akarták, ezeket leparancsolta. Kémlelve nézett ki az utcára. A szürkület dacára is sokan ácsorogtak ott, várva a fejleményeket. Egy városi őr alabárddal közeledett feléje: — Lemégy-e onnan, jómadár? Megismerte Gábort, és nem folytatta tovább. Elsétált a fal mellett, és fejcsóválva ment odébb, ahonnan nem kellett meglátnia a fenn ülő legényt. Gábor újabb cselekedetére az utca népe is felfigyelt. Férfiak szólottak hozzá, ezeknek kurtán felelgetett. Hanem kettesével, hármasával egymásba kapaszkodott menyecskék és lányok sétálgattak arra, mintha a legény megjelente előtt is ugyanilyen közömbösen csinálták volna ugyanezt. Gábor oda nevetett az egyik csoport felé: — Hej, Mariska, mit szagolsz annyira az égen? Meg52