Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

vagyok az egyik! — kiáltotta mosolygást keltve Somfay Déneske. —• Példásan meg lesznek fenyítve! — hangzott a felelet. — Hogyan? Tudni akarjuk! — kiáltották többen. -— Kitörüljük neveiket a céh könyveiből, megsemmisítjük remekelésüket bizonyító írásukat, s a városból való távozásra bírjuk őket! — felelte szilárdan és nyíltan a céhmester. A mellette álló főbíró bólintott hozzá. A legények megrendülve hallgatták a szigorú ítéletet. Minden oldalról felkiáltások hangzottak: „Nem, ezt nem hagyjuk! Tönkreteszik őket. Ezt nem érdemeljük! Az igazság és a sértett jog vezérelt bennünket! Inkább mindnyájan szenvedünk, de ebben nem nyugszunk meg!" Tóbi ugrott elő, a Léta uram kis szász legénye, Gábor és Barabás hálótársa. Haragtól kipirult arccal kiáltotta: — Nem adunk hozzája beléjeegyezést! Inkább itt mind rakásra elpusztulni engedjük magunkat! Kiáltozva helyeseltek neki, s a céhmester csillapító szavait megint elnyelte a zajgás. A mesterek is hiába integettek, nem jutottak szóhoz. Végül sarkon fordultak, és kimentek a templomkertből. Az őrt álló legény döngve csapta be utánuk a kaput. — Ne te ne, hát te mit keressz itt közöttünk? — álmélkodtak a legények Tóbin, a kis szászon. Ez most diadalmasan kiáltozott, és boldogan futkosott föl s alá. — Mit-e? Hogy én mit keresek itt? Azt, amit te! — felelte Gábornak, aki szintén csodálkozva szólt hozzá. — Még két másik szász is van közöttünk! — mondotta valaki, és előcibálták azokat is. Eddig észre sem vették őket. — Mi is azt akarjuk, amit ti! — harsogta az egyik. — Igazságot! Le a titkosan ármánykodó ördöglelkűekkel! —• Éljen! — harsogták mindnyájan, és kacagva emelgették a három szászt, de különösen Tóbit, aki odavolt a boldogságtól. — Tegyük ki őket a kapun! Legyünk magunkba! — tanácsolta most Répa Mózes. 51