Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

nyek közé. Nyomában kövek, mész és leszakadt nád zuhant a tornácon állók nyakába. A tömeg visszafojtott lélegzettel nézte. A céhmester szótlanul, reszkető fejjel indult a mesterek kíséretében az ismét megnyitott keskeny úton a kapu felé. A legények körülvették Gábort, simogatták, csillapították és örvendtek neki. örvendtek a szép feleletének, az erejének, s a mindnyájukat megremegtető büszkeségének. — Barátom! — lelkendezett Somfay Dénes. — Ennél • jobb feleletet el sem képzeltem volna! Először megijedtem, hogy összetöröd őkelmét, de aztán majd meghaltam a nevetéstől. Persze nevetve egyikük sem nézte ezt a jelenetet, amely szokatlan, nagyszerű és félelmetes volt, de nem nevetséges. Gábor lassan csillapodott, és már mosolygott is: — Csak nem gondoljátok, hogy hozzányúltam volna?! Jó ember ő és a mi főmesterünk, csak öreg már és hirtelen haragos! Tógyiné siránkozását eddig figyelemre sem méltatták. Ez a szavát vevő első ijedelem után egyre hangosabban sipítozott: •— Széttúrta a házam elejét! Jaj, beste lélek, rám akarta szakítani ezt a nyomorúságos kis viskót, hogy ne legyen hol lehunynom a szememet. Jaj, csúf istentelenje! — Ne riogjék, Tógyiné! Mi magunk tapasszuk bé a házat, faragott új tornácot csinálunk, ki is meszeljük, és májusfát is állítunk! — mondotta neki Barabás. Végsőkig feltüzelt kedvvel nevettek ezen. Csoportokba verődve zajongtak, vitatkoztak és tárgyalták hol az elmúlt eseményt, hol a teendőket. Delet harangoztak, s a figyelmeztető harangszó újra lecsendesítette őket. Fedetlen fővel várták végig, s aztán kiadták a jelszót: — A templomkertbe megyünk! Ott maradunk, míg rend nem lesz! Ha kell, napokig! Sorokba álltak, és összekapaszkodva indultak el a templom felé. Elöl Téglás Gábor, Barabás s a vezető legények mentek. A menetet rengeteg ember s a felvert város kíváncsisága kísérte a templomig. 48