Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza
Akárhányszor megesett, hogy maga a beteg szólt ilyenkor közbe: — Ne károgjék, Tógyiné! Akar az esett tehén meghalni, de nem én! Nézzék csak, kicsit többet ettem a töltött káposztából a kelleténél, s már itt károg felettem! Benedek Tamásnéra meg azért haragudott meg engesztelhetetlen haraggal Tógyiné, mert az egyszer „magánál halatta meg az egyik szegény legénykét". S aztán megvolt a kár belőle a Tógyiné számára! Hogyne haragudna az olyan rossz szívű teremtésre, aki így nem tekinti a szegény ember nehéz életét, mint a rosszféle Benedek Tamásné. Most hát Tógyinét használták fel az összeesküvők céljuk elérésére. A halott-megkiáltáskor ugyanis, amikor felhangzott az utcában, hogy: „Kialudt a fáklyája valaki szegénynek, Jöjjetek, segítsünk nékie, legények!" az ötvöslegények nyomban lecsapták a munkát, és Tógyinéhoz szaladtak. Itt begyűltek az udvarra, egyikük imádkozott, egyet énekeltek, három választottat ott hagytak segédkezni, és hazamentek folytatni a munkát. Temetésig így tettek nyomban és melegében eleget az új gyásznak. Keresztury uram csodálkozó arca jelent meg az ablaknál. Legényei, mind a heten, futva jöttek az utcára. Szaladva csatlakoztak a többiekhez, és csattogva porzott tova az egész csapat. Itt is, ott is felhangzott az ötvösök lakta városrészben a fájdalmas kiáltás. A szaladok után utcára gyűlt fehérnépek, hangos férfiak küldték sokféle találgatásaikat. Sivalkodó gyerekhad követte őket, percek alatt minden élőlény tudomást vett a megkiáltásról. Helybeli legény ez időben nem feküdt Tógyinénál, de arra lehetett gondolni, hogy az éjjel vánszorgott tán be a szegény, s reggelre már meg is tért az Ürhoz. Az ilyen nem volt ugyan gyakori eset — bár öt év előtt az is megtörtént, hogy egy gombkötő legényt a város szélén találtak holtan a vásárosok —, 36