Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

a kis vadmacska ütésének nyomát, kék-e már? És ez a másik, a kis menekült, hogy tudott ez ölelni, hogyan függött rajta a drága, milyen illatos volt a forró lélegzete!... Ha ízlésünk nem tiltaná hálószobatitkok feltárását, el kellene mondanunk, hogy a kis vadmacska ütésének nyoma sem volt Cinege úr jól ápolt testén, de a kapuoszloppal érintkezett tapadási pontjai mind csúnyán megkékültek. Ezeket azonban romantikus kedélye eleve kiselejtezte, s rájuk sem gondolt. Ugyanígy nem gondolt az asszonyra sem, a bestiára, aki oly ocsmány szóval illette. Ezt egyszerűen kisöpörte a tudatából. Tilda sorba tálalt, Cinege úr jóízűen evett és ivott. Finom borokat tartott, lassan csemegézve szerette iszogatni s ma az élmény dús est után különösen jól ízlett az édes furmint (Váci püspöki pince, palackbor, 1921), s a nemes nedű, mint forró arany folyt szét tagjaiban. Tavaszi mámora ebben új tápot nyert, szeme elé rózsaszín köd szállott — ez nem a mélyen lenézett alkoholmámor volt, hanem a magas pszichéjű modern férfi felfokozott életszínezése, az a komprimált életigenlés, melyről eleinte is szólottunk. Mert a rózsaszín ködön át az élet tartalmasabb, szebb, csábító, igéző, gyönyörökkel teli tündérkert, holott máskor, közönséges lelkek számára oly sivár, robotos, szürke tud lenni. Ah, mily nagyszerű is a férfiönállóság, a szabad választás lehetősége, az erősebb fölénye, az elért pozíció dekóruma! A szabad cserkészet a nemes női vaddal teli erdőn! A mai est csak a kezdet. De mi jöhet még? Milyen csodás átélések! Milyen tündéri nők! Tilda jött-ment az asztal körül. Többnyire Cinege úrral szemköztről tette föl a tálakat, s valahányszor Cinege úr odanézett, szeme mindig megakadt Tilda ruhájának kivágásán, mely jó darabon láttatta friss, rózsaszín testét. Mikor pedig lehajolt az asztal fölé, hogy ott valamit elrendezzen, ez a szimpatikus rózsaszín tájkép egy nagyon ingerlő völgyelés finom árnyalatait öltötte fel, amely völgyelést két még ingerlőbb domborulat szegélyezett. Igaz, mindez kissé sok, halmozott, túlméretezett volt. De 308