Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

-— De édes ... aranyos ... Puff! Cinege úr nem is látta, hogyan, mikor történt, de baloldalt, a bordái között egy tompa, kemény ütést érzett, úgy, hogy elakadt tőle a lélegzete, a dupla aranykeretes csíptető megingott az orrán, s kalapja félrecsúszott. Eközben tovább zengett a kerubhang, elég érthetően hirdetve végleges kiűzetését a paradicsomból: — Majd adok én magának édes aranyost! Szemtelen aszfaltbetyár, csirkefogó! Ha el nem hordja magát, olyan knock autót kap, hogy a mentők teszik helyre az állkapcsát! Cinege úrral forgott a világ ... Helyreigazította mindazt, ami meglódult rajta, riadtan nézett körül, az emberek kezdtek odafigyelni, páran megálltak, némelyek kárörvendően nevettek — az Istenért, hiszen ez botrány! Mindent a világon, csak azt ne! Az ő állásában! Ha valaki fölismerné! Rémes! A szép fúria néhány fenyegető szót csicsergett még, azzal eltűnt. Cinege úr pedig eléggé nem méltányolható önuralommal és a válságos pillanatokban is logikus eszmemenettel merőlegesen átvágott az úttest másik oldalára, így remélvén leginkább, hogy kikerül mindazok látótávolából, akik a jelenet tanúi voltak, és elvegyülhet az utca népe közé. A bordái sajogtak. Micsoda eset, igazán hallatlan. Hogy mi lett ebből a világból? Nincs már a mai nőkben egy szemernyi nőiesség. Boxolnak, vívnak, úsznak, még csak az van hátra, hogy katonáknak is besorozzák őket. No de ilyet. Ilyet megérni az ő forró, felajzott lelkével, ilyen durva legázolását feslő tavaszvirágainak!... Legázolás?... Hm, tulajdonképpen nagyszerű dolog egy ilyen finom kis női ököl. Ki hinné, hogy ilyen acélos tud lenni s ilyen biztosan céloz? Milyen idegdús, izmos, forró lehet a kar, mely a kicsi öklöt ilyen villámgyorsan illeszti a célba vett bordák közé! S milyen lehet az egész kisportolt test, amely szélben, vízben, napfényben, birkózásban, vívásban edződött — ah, ilyet a szerelem rabigájába hajtani csak felfokozott gyönyörűség, különleges, egzotikus cse289