Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

tichy kálmán Cinege úr végzetes tavasza (Szatirikus kisregény) Cinege természetesen álnév, melyet kötelező diszkrécióból használunk, amivel az ember az ilyen magasabb rendfokozatú tisztviselővel szemben tartozik, hacsak nem akar ízléstelen lenni. Mindössze annyit engedtünk meg magunknak, hogy az álnevet hősünkre nézve jellemzően, majdnem szemléletesen választottuk. Mert Cinege úr sokban hasonlított ehhez az izgékonymozgékony kis madárhoz, mely főként vékony lábáról, fürgeségéről és örökké nyugtalan mozdulatairól közismert. Cinege úr lábai például a cinkékkel való összehasonlítás közben semmi kívánnivalót nem hagytak hátra. Annyira vékonyak voltak, hogy az ember elcsodálkozott azon, hogyan férhet el ebbe a vékonyságba mindaz, ami egy rendes lábhoz kell: csont, izom, ideg, érhálózat, bőr és a többi. Pedig rendes, „komplett" lábak voltak, kifogástalanul működtek, térdreflexük is rendben volt, és fürge, apró, topogó lépéseikkel nagyban hozzájárultak Cinege úr egyéni jellegének kidomborításához, vagy — ha ez a szó itt kissé túl gömbölyűnek hat, mondjuk: — megrajzolásához. Cinege úr egy kevéssé mindig úgy lépdelt, mint aki valami tánclépést ismételget, mintha titokban, menet közben ki akarná próbálni, vajon tudja-e még ezt vagy azt a figurát? Karjai nem kevésbé vékonyak és mozgékonyak, s volt néhány rendkívül egyéni mozdulatuk. Például ha Cinege úr az íróasztalán egy aktához akart nyúlni, előbb egy félkörös mozdulattal kifelé kanyarította a karját, közben könyökét is negédesen kifelé fordítva, és csak mindezen kísérőmotívumok elvégzése után érintette ujjaival tulajdonképpeni célját. Sok volt ebben a dekoratív elem, szinte benne volt a mozdulat öröme, a cél minden alkalommal való elérésének kéje, valami sajátos életfelfokozása annak, 277