Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

-— Igen. Beszaladok ma este egy kicsit, körülnézek, és holnap a déli vonattal visszajövök. Mi újság arrafelé? Fejével az erdőre intett. — Semmi különös. — Szabad? — Tessék. A legátus leült Szlávik mellé, bizalmas közelségbe hajolt. — Hallom, a tiszteletesasszony várandós... Most jöttem haza Patakról, vagy három hete, szerettem volna tiszteletemet tenni náluk, de nem értem rá eddig. Hosszú nyaka előrenyúlt a gallérból. — Tulajdonképpen azért is megyek be a városba, hogy valami édességet vegyek. Nem tudom, kapni-e mostanában narancsot. Szlávik elmosolyodott. — Nem. — Hát akkor valami egyebet veszek. Tetszik tudni, mégse akarok üres kézzel menni, ilyenkor az asszonyok szeretik a nyalánkságokat. Szlávik elnézett az erdő sötét tömege felett, — Igen. — Jó, hogy együtt megyünk, legalább elbeszélgetünk. — Igen. A kanyarodó felől a vonat zakatolása hallatszott. Az elöljáró felvette a kék blúzt a kerítésről, fél karját bedugta a fél ujjába, azután meggondolta, letette, és csak a sapkát tette a fejére. A teknő mellől felvette a piros zászlócskát. — Adtam már jegyet, mérnök úr? — Igen. — Akkor rendben van. — Igen. A zászlót kieresztette, két ujja között tartotta a nyelét, és hátravetette az alsókarjára. Űgy indult el a váltó felé. 10 Ahogy megmondta Szlávik, augusztus végére elkészült a 247