Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

ház. Kitárt ablakokkal, kitárt ajtókkal várta a lakókat, a nyár végi meleg szél duruzsolva szaladt át a szobákon, és a falak meszes párát lélegzettek. Bejárták a szobákat, méregették a szabad falakat, ahová majd bútort lehet állítani. Milyen jó tágas a nappali, itt lesz helye a gyereknek hol szaladgálni. Meg ez a cserépkályha is jó, hogy itt van, nekidől az ember háttal, és egész az erdő aljáig lát el az ablakon át. Nem is kell kimenni-, csak nekidől az ember, és látja, hogy dolgoznak-e rendesen az emberek. Igaz, télen nem dolgoznak, de hát mindegy, télen majd a havas tájat nézik. Jó is lenne már most befűteni, legalább hamarább száradnak a falak. Az utcai ablakokra meg új függönyt kell venni, mert most már belátnak az utcáról, a régi nem felel meg oda. Olyan utálatos már az a régi ház, mennyire látja az ember most, hogy milyen kényelmetlen, most, hogy itt áll az új. Hogy is tudtak eddig is benne lakni? Angéla nem akart tovább várni, így hát október végén beköltöztek. Szlávik már ritkábban járt ki, csak olyankor ment, ha az elszámolásokkal volt dolga. — Tudod, siettünk egy kicsit, mert a feleségemnek később nehezére esne a strapa. — Kár volt... — Dehogy! Az a pár hét nem számít, túlestünk legalább rajta. Angéla naphosszat rendelkezett, függönyöket rakott fel, díványpárnákat készített. Az ócska ebédlőbútort nem hozták át az ócska házból, mert az asztalos december végére ígérte az új ebédlőbútort. Arra a kis időre nem érdemes bepiszkolni az új szobát a sok ócska vacakkal. A zongora állott árván, magányosan a nagy ebédlőben. Azután gyorsan teltek a hetek, és egyszer csak leesett a hó. Az erdő fái megszakállasodtak, és Cselléné egyre gyakrabban nézett át a papékhoz. — Jövök már megtudni, nincs-e valami újság. Angéla vidám kacagással felelt: — Nincs még, Zsófi néni, ne türelmetlenkedjen. Bement a kamrába, és nagy darab hurkát vágott le. 248