Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Szlávik rövid számadást csinált. — Futja. Mikor a pap visszatért, akkor már az egész gyülekezet felállt, hogy szemlét tartson az új ház helyén. Beljebb mentek az udvarra, a tornác mellé. — Ide lesz jó, itt jól látni az utcárul is a házat. — Fenét lesz ott jó, kicsit odébb kell menni a templom falátu, mert sok árnyékot kap. — Ha meg idébb jövünk, ki a fene hajt be mellette szénásszekérrel ? — Ez a diófa kikerül innét. Kacsó Ignác közel ment a fához, megtapogatta, és magában már számot vetett, hogy mire használhatná. — Meg ez a körtefa is. Búsan állt a sovány, búzával érő körte, ripacsos, vékony törzse nem sok jót kínált. — Ez tán maradhatna is. — Lehet. — Na, majd elválik. Megbízták Szlávikot, hogy a tervet hamar készítse el, meg a költségvetést is, hogy egykettőre belefoghassanak a munkába. De úgy számolja ki a költségeket, hogy az egyház vesz minden anyagot, nem engedi, hogy a vállalkozók azon is keressenek, meg hát így jobb anyagból épül majd a ház, nem kell félni, hogy becsapódnak. A fuvart is ők csinálják, nem kell a vállalkozónak semmit fuvarozni. — A fuvart? Kacsó Ignác szeme éheset villant. — Azt. A bányábul a követ, az állomásrul a téglát, meg a homokot a Borzsárul, meg ami még kell, a városbul. Szlávik jegyezgetett, a terepet nézte. Angéla elvegyült az emberek között. — Kurátor úr, a tervet isi beszéljék meg a mérnök úrral, hogy milyen legyen a ház. Tibor Péter a kurátor mellett állott, Ő felelt helyette. — A' mán a tiszteletes úr dóga. — Kínálkozó bűnös jóság virágzott ki a szemében. — Meg a tiszteletesasszonyé. 227