Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

A pap is ráhagyta. — Azt majd megbeszéljük bent. Szlávik a kurátorhoz fordult. — Ha házilag akarnak építeni, akkor tudnom kell a fuvar árát is, hogy azzal számolhassak. Vagy úgy gondolják, hogy kivetés szerint menne a fuvar, ingyenesen? Tizenkét arcon merevedett egyszerre a pénz némassággá. Tizenkét arc nézett egyszerre tizenkét arcot. Legelébb Kacsó Ignác tért magához. — Azt úgy nem lehet, abbul csak veszekedés lenne... a végin oszt senki se menne fuvarba. Galamb Sándor ráhagyta. — Úgy gondolom én is, hogy úgy lenne. A pap megpróbálta, hogy hátha lehet. — Az egyházról van szó, emberek, csak nem akarunk az egyháznak pénzért fuvarozni? Tizenkét mérgezett nyíl fúródott egyszerre a pap testébe a tizenkét presbiter szeméből. Jaró fiatal volt még, könynyen ijedős. — Vagy ha úgy gondolják ... hiszen a maguk dolga. Szlávik türelmetlen lett. — Kurátor úr, mennyiért szokták behozni mázsáját az állomásról? — Egy ötvenért. — A városból? — Négy ötvenért. Szlávik feljegyezte a számokat, Galamb Sándor melléje ment. — Mi tán mehetünk is. — Mehetnek. Kint az utcai ajtónál körüljártatta Tibor Péter a szemét az embercsomón, és ijedten hördült fel. — Hová lett Nánásy? A persbiterek, mind külön-külön, maguk körül keresték a bádogost, de az nem volt sehol látható. Megszökött. Gyalázatos ember, hát aztán így bízzon a presbitérium őrá valamit, amikor így, szó nélkül odébbáll. A Kacsó Ignác kisfia ott őgyelgett az utcán. 228