Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

derék református ember, akit illik az egyháznak támogatni. Szlávik nem szólt bele a vitába, a pap is egykedvűen írta a jegyzőkönyvet. A presbitérium megint a templom udvarán ülésezett, a gerendákon. Bőséggel zuhogott rájuk a meleg tavaszi nap, kint az utcán ünneplő feketében asszonyok álldogáltak. A templom felől állások erdeje meredt le rájuk, a presbitérium büszke önérzettel nézett a deszkalabirintusra. Kacsó Ignác állt fel elsőnek. — Tán mehetnénk is már — és a szemével Nánásyra sandított. Bent az udvar mélyén, a tornác lépcsőjéről a papné piros ruhája villant elő. Az urát szólította. A pap felállt, otthagyta a gyülekezetet. Szlávik hátrafordult a széken, és a fejével köszönést bólintott az asszony felé. Angéla arca komoly volt, úgy viszonozta a köszönést, és a két ember között a levegőben jóízű titkok úsztak. Tibor Péter sunyi jósággal szólt rá Kacsóra. — Maradj még, Ignác, van még egy kis tennivalónk. Azután jó hangosan, hogy az egész udvart betöltötte a szó, elkezdte, hogy mivel marad elég pénzük a templom rendbehozása után, most már a parókiára is gondolhatnak. Rongy már ez a ház, fiatal papot kaptak, illő, hogy megmásuljon az ő hajlékuk is. Galamb Sándor, a kurátor szólt közbe. — Hiszen ez már elhatározott dolog, erről már nem kell külön vitatkozni. Építünk. Tibor Péter ingerült lett. •— Fenét! Hiszen ha elhatározott dolog vóna, akkor mán látszana valami, de én még csak a körtefát látom meg a diófát, ott la ... öreg diófa meg búzával érő körtefa hallgatta ezt a beszédet az udvar elejéről, ahová az új házat szánták. — Hát kezdjük el. Tizenkét kókadt fej egyenesedett fel. — Hát kezdjük. Galamb Sándor a mérnökhöz fordult. — Futja a pénzből a házra, mérnök úr? 226