Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

„A kék ég Madonnája s az aranysugáré!" — így fogom elnevezni a képet. Első napon nem jár arra senki, ahol festegettem. Feketerigók énekeltek csupán a cseresznyefa ágain, ők voltak a társaságom. Másnap azonban, javában elmélyülve a munkában, két beszélgető testvérem bukkant elő az árnyas út sarkán. Megütközve álltak meg, csodálkozva jöttek közelebb, s hol a képemet nézték, hol a térdelő asszonyt. Végre az egyik megszólalt: — Különös, nagyon különös! Rájuk pillantottam. Az ég kékjét igazítgattam éppen, s a szájamban tartott ecsetszár mögül duruzsoltam ki: — Mi különös? — Te is, Hilarius testvér, meg a képed is. — Miért? — kérdeztem harcra készen, mert tudtam, hogy a vitatkozásnak s a vég nélküli magyarázgatásoknak kezdete immár bekövetkezett, s illően el is készültem rá. Fráter Eusebius kinyújtotta a mutatóujját, s fontoskodva magyarázta: — Én éppen járatlan volnék a festés művészetében, de sohasem hallottam volt, hogy valakit kertben, udvaron, két öreg fa alatt s nem valami műhelyszobában, vagy valami templomhajóban fessenek. — Nem vitatkozom veled, testvér, mert úgyis hiába magyaráznám, melyek voltak az okok, amelyek engem ide, a kék ég s az arany nap alá kihoztak. — Talán ettől az ásszonyszemélytől félted magad odabenn? — kérdezte csúfondárosan Eusebius, mert szabadszájú volt s kaján indulatú. Nem a magyar nép nyelvén beszélgettünk, s így a leányasszony nem értette meg, miről van szó, de valószínűleg megsejtette, mert zavartan emelkedett fel, hogy odébbáll j on. Fölöslegesnek tartottam, hogy magyarázkodjam. Fejcsóválva távoztak a homokos úton, ám alig mélyültem el munkámba, amikor Fra Giuseppe gúnyos arca tűnt föl 188