Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Mert ott, ahogy könnyes szemmel felém nyújtotta gyermekét, megint csak nem az asszonyi bűnre és tisztátalanságra kellett gondolnom, hanem a Madonna-kép új formájára, amellyel ez a nő ajándékozott meg engem, arcán az anyaság mártíriumával mégis ... Tudom, nagyon eltévelyedtem, hogy ilyesmi eszembe jutott. De nem kormányozhattam elmémet: állandóan ugyanaz a gondolat kínzott már napok óta. Istennek tetsző, igaz képet akartam festeni. Nem tudtam megszabadulni ettől a vágytól, amely úgy éreztem, nem közönséges, földi kívánság. A leányanya fejére tettem a kezemet: — Nincs megbocsátanivalóm, gyónd meg. Isten megbocsát neked, az emberek pedig ne törődjenek veled! Nem tudom, honnan jöttek ajkamra ezek a szavak. Hasonló sorsra jutott más nőnek nem mondtam volna ezt, úgy éreztem azonban, hogy ennek tartozom ilyen szavakkal. Boldog megkönnyebbülés vett rajtam erőt, ahogy ezt kimondtam, s láttam szemében a hála fényét. Napok óta tartó izgalmam mintha azonnal elült volna, jólesőn lélegzettem föl, még szóltam egy-két vigasztaló szót, s vidám lépésekkel indultam haza. Most már tudtam, hogy mégis megfestem a Madonnát! A belső tusakodások egy pillanat alatt megbékéltek bennem, a nyugtalanság elült, azt hiszem, úgy éreztem: ezer anya közül ez az egy az igazi anya, mert sokszorosan megszenvedett érte, s ennek bánatos sorsa érdemes arra csupán, hogy a Madonnák szenvedését róla mintázzák. Azért még viaskodtam önmagammal. Az ellenkezés ördöge száz ellenvetést tett, egy pillanatig azt gondoltam: mégsem szabad a Madonna emlékét bemocskolnom egy pórlánnyal s fattyával, majd ismét eloszlattam kétkedéseim felhőjét, s azzal nyugtatgattam magam, hogy soha igazibb Madonnát, szenvedőbb anyát nem tudnék festeni, mint éppen ezt, akinek sorsa hétszeres fájdalommal terhes, mert embertársak okozzák a fájdalmakat. Másnap megújult kedvvel, nagy bizakodással fogtam 182