Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

hát, s ez nagy reccsenéssel szaladt föl a jobb combjára. Káromkodva rángatta vissza, le magáról és bámulva nézte. Lábának hatalmas mutatóujján sárgálló vastag körme szakította fel, mint hegyes dárda, a nadrág nyűttes posztóját. — Mit bámulesz?! Vágd le Gábor úr körmit! — kiáltott fojtott nevetéssel Kisöcskösre Barabás is. A kisfiú kapkodva ijedezett az asztalon heverő hosszú bicska után. A szász legény mekegve biztatta: — Vagjal, vagjal, Mózeska! Olyan küröm az, mint a kés pengéje, Vagjal el, csinaltassal nyél neki, s aztán eheted vele a szalonnádat! — Takarodj! — ordított megint Téglás Gábor, félig nevetve, a bicskával közeledő fiúcskára. — Még utóbb tényleg ráállsz, hogy levágd a körmeimet a lábamról. Nem szégyenled magadat?! Gúnyosan, kórusban nevettek, ahogyan csak komisz felnőttek tudnak kisgyerekek kárára. Mózeska megreszkető szájjal nyelte le a minden goromba szónál mélyebbre vágó sértést. — Add ide most már az ünneplőmet! —mordult megint Gábor. — Mit vegyek fel, ha ez a szitakötőszárnya elszakadt?! Három hónapig dolgoztam benne! A mi gazdánk tudja, hogy hol lehet olcsón vásárolni! Mózeska ezalatt kivette az almáriumból az ünneplő nadrágot, és odaadta a legénynek. Makulátlan, fényes kék posztóján szép díszeket vetett a rávarrott fekete zsinór. Gábor magára rántotta, a többiek várakozva hallgattak, és figyelve nézték. Az öltözködő legény egy pillanatig gondolkozott. Odament az almáriumhoz, és kivette az ünneplő kabátját is. Magára vette, és kifeszülve, hatalmas tagokkal lépett a tükör elé. Rendbe hozta fekete haját, amely fényesen szénlett hosszú nemzedékek gondolatainak, terveket koholó vágyainak és szerelmeinek esztergályozó kése alatt gyönyörűvé formált koponyáján. Telt húsú, szépre szabott arca nem volt kerek. Vonalak, alkalmas gödrök, erős áll és merész orr adtak feltűnő külsőt neki. Kicsit elbújt, benn ülő barna szeme csak figyelem után 17