Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Elvettem a kezéből a csomagot. Egy szép kakukkos óra volt a vászon alatt, értékes, régimódi jószág. — Az Aronka órája — mondotta Bene atyus. — Senki órás se tudta megcsinálni, csak ő! Egy hónapig dolgozott rajta, aztán meg is vette attól az úrtól, aki reperálni hozta. Gyönyörű hangja van. Ide tesszük a falra, a feje fölé... Amikor lefeküdt szegényke, egy hete, akkor lett kész, és azt mondta akkor: No, atyus, megvettem az órát, de én már nem élvezem sokáig! Hát úgy is volt! Áhítatosan hallgattuk a jól ismert történetet. A két öreg felhúzta a vén órát, és feltették a falra édesapám feje fölé. öt perc múlva kijött belőle egy ezüstösen csillogó kis madár, és gyönyörű üveghangon kezdett rikoltozni. Végignéztem ezeken az együgyű, drága embereken. Édesanyám összetörve ült, időnkint ijedten kapta föl a fejét, és rám ugrott a tekintete, mint a fiát féltő riadt vad ugrik az erdőből kirohanó ellenségre. Jozsinó a földön ült, és kezében fogta a fejét. A sírás rázta ezt a komikus, okos fiúcskát, s közben anyanyelvén sóhajtozott, beszélgetett félhangosan. A két öreg szipákolva, pergő könnyeit törülgetve élvezte a fájdalmat és a nagyszerű órát. Néztem őket, és elfogott a vágy, hogy elpusztítsak mindent, ami elkülönít tőlük, ami megakadályozhat, hogy egy lélekkel, boldog egyszerűségben éljek közöttük. Odaugrottam az órához, megragadtam az üveghangon kiáltozó madarat, s az egészet lerántottam a földre. Rátapostam az óra végére, az üvegje összeroppant, a kezem recsegve tépte ki a madarat a szekrénykéjéből, a sarkam alá dobtam a padlóra, és teljes erőmből rátapostam, pozdorjává silányítottam. — Jaj, jaj, mit csinálsz? Mit csinálsz?! — a két öreg jajveszékelve próbált megakadályozni. Mindhiába! Megsemmisülten, szégyenkezve roskadtam le aztán a székre. Sokáig ültem ott. Hangtalanul, könnytelenül rázott a belső sírás. A szívem sírt a mellemben, most már minden gátat letiporva, szabadon és fennszóval. 130