Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

lünk! Ránk egy nagy üvegburát terített az Isten... Kiszivattyúzta alóla a levegőt, és nekünk most nem érvényesek azok a fizikai törvények, amik a többi embereknek! ... Megmondjam, hogy mikor leszek egészen egészséges? Édesanyám ápolgató szavakkal mondotta: — Igen, igen, hadd halljam! Még most együtt vagyunk mind a hárman, az üvegbura alatt, ahogyan te mondottad, most még megbeszélhetjük közösen... Mondd! Felállottam, és ünnepélyesen kiáltottam: — Ebben a percben kezdtem meggyógyulni! Hogy hogyan fogom folytatni, még nem tudom! Az előbb megmondottam, hogy miképpen lehetne végigcsinálnom. A madár már a kezemben van, itt tartom, fogom a kezemben, mert most a gyémántmadárról van szó, a gyémántmadár a szerelmet jelenti nemcsak a nagyapó meséiben, hanem mindenütt, s ez a madár rám lesett egyszer, és elbánt velem! Elmondottam a múlt nyári történetet a csűr előtt és a csűrben, azon a nehéz illatú, gonosz éjszakán. Édesanyám kíváncsian hallgatta, de a tekintetéből megint aggódás és féltés melegített felém. — Nem tudok azóta senkire se nézni, rossz szagúak, közönségesek mind! — mondottam legvégül, s azután sokáig hallgattunk. A múltkori látogatónkról, a Zsenika nővéréről készakarva nem beszéltem. Már nem hitfcem egészen magam sem, hogy feltétlenül eltaláltam a valóságot, amikor kirohantam utána, s olyan vadul kérdezősködtem a húga után. Ez nem volt bizonyos, de a név, Zsenika már befogadásra talált bennem. Tudtam legalább szólítgatni: Zsenika, Zsenika! Vigyázz, Zsenika! Vigyázz, mert meg foglak keresni, s a madarat az arcodba vágom! Gyűlölet és szerelem kavargott bennem, szinte eszemet vesztettem a belső tusakodástól. Az édesapám két öreg segédje lépett a szobába. Az ajtóban megállottak, a jó öreg Schultz bácsin még valami régi, agyongyűrt fekete szalonkabát is volt, de a lába szárán a barnacsíkos, szürke nadrág fénylett, alul a bokájánál kétujjnyi fekete beszegéssel. A Bene atyus bal kezén fekete 126