Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

tagokkal mozogtam, hatalmas karom, óriási kezem, mázsás Gulliver-lábam volt. A fejem zakatoló, óriási veder, a pálinka mindegyre gyorsabban szaladt beléje s mind odagyülekezett végtére. A nyári éjszakát én különösképpen szerettem a cséplőgép mellett, meleg takaró és csillagokkal telerakott ég alatt. De ott nem volt ilyen nehéz hervadásillat, birsalma szaga aszalódó gyümölcsök párájával keveredve, hozzá széna és friss szalma, állati párolgás, tehén- és bivalyszag különös vegyülékével. Huhuuú — felröppent egy madár a kút melletti eperfáról, s erre, emlékszem, nagyon megborzadtam. Rettenetesen egyedül voltam egyszerre a halványfehér házak között, az óriási udvaron. Felkiáltottam: — Gyémántmadár! — s futni kezdtem, hogy mielőbb bejussak az enyéimek közé. Már nem kavargott a gyomrom, nem tüzelt a fejem. Futottam, de egyszerre az udvar túlsó végében, a csűr előtt találtam magamat. Rengeteg nagy volt az éjszaka, és én egyszerre nagyon csepp fiú voltam benne. Az ismerős helyen idegenül, ismeretlenül torpantam meg. Reszketni kezdtem, s az ingem kihajtott gallérjárt összefogtam, de a fogam úgy vacogott, olyan kegyetlenül, hogy már utánozni sem tudná senki sem. Mélyet próbáltam lélegzeni, világosan emlékszem erre a pillanatra, nagyot húztam magamba a levegőből, s a mellemben egy csepp hang, csipegő, vékonyan sípoló, olyasfajta, mint a hegedűtanár úr kis sípja, egy ilyen hangocska sípolt egyet a mellemben. Utána szúrt is egyet valami odabenn, erélyes, vékony szúrás volt ez is. Jaj, hogy megijedtem! Nekitámaszkodtam a csűrkapunak, és tudtam: a gyémántmadár csipeget a mellemben. Belekapott hegyes csőrével a szívembe. Nem, a hidegre s a tüdőmre igazán nem gondoltam akkor! A gyémántmadár még vagy háromszor odavágott a csőrével, a mellem belső falán éreztem hideg karmai tipegését, megfigyeltem a gonoszt, hogyan fogott a munkájába. Egyszerre elmúlt minden ijedelem. Boldogan tűrtem a mellemben szúró fájdalmat, és szemérmet sértő, kínos önfeledt110