Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

ban, hogy a leány kacérul nézeget fel a kórusra. Pedig ő nem ott ült, ő a férfiak, a házasok mögött ült, ahol mint házasulandó a szóbeszédek, találgatások lavináját megindító helyfoglalást nagy boldogan megejtette. A kóruson a leány régi udvarlói ültek, különösen egy, az a bizonyos gálád zavarkodó. Elöntött a verejték, majd elszédültem, de emlékszem, hogy mindenki kezében megállott a tengeri aranyszínű, ezerszemű teste. Nem lehetett már kikerülni, ezen az éjjel a gyémántmadár megkezdte a szívek visszacserélését. — Kísérj ki, Misi! — súgtam oda a kis béresnek, és észrevétlenül támolyogtam kifelé az ajtón. — Menj vissza, nehogy észrevegyenek! — mondottam neki a szabadban, s hogy nem ment, erősen ráparancsoltam, ígérvén, hogy mindent elmondok nánnyónak. Erre visszasompolygott, s egyedül maradtam. Kora őszi, nehéz illatú falusi éjszaka volt. Nem is tudom, hogy miért fűtöttek olyan veszekedettül odabenn. Igaz, hogy estefelé hirtelen hideg köd szállott le, de egy óra múlva már nyoma sem volt. Az éjszaka engem mindig úgy vonzott magához, mint a vasdarabot a mágnes. Az ember nappal túlságosan a szemével látja, tapasztalja a dolgokat. Ezért nem ismeri sok mozdulatukat. Illatukat, lélegzésüket, sóhajukat nem is veszi észre. Lám, nyögött a kerítés, az istállóból meleg, nehéz pára szállott felém. Ezt nappal büdösségnek mondanám. Valahol láncok csörögtek, víz csobbant. Gyenge szél fújt át a sötéten, kopogva szaladtak a levelek az udvar fehér kavicsai között. Nappal mindennek túlságosan látom az emberileg magyarázott okát. Jelentéktelen apróságok, amiket szinte tudomásul sem veszek. A nappal a dolgok éjszakája. Nappal gőgösen jár közöttük az ember. Pedig a dolgok az ő tevését-vevését, beszédét, egész életét mélyreható szemmel figyelik. A dolgok több mindent tudnak az okokról is, kár elbizakodni! Tapogatózó, félénk bátorsággal indultam meg a sötét udvaron. Megsokasodott fantáziával néztem szét, és ezerszeresen eresebbnek éreztem egyszerre magamat. Nehéz 109