Koncsol László (szerk. ): Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (Bratislava. Tatran, 1966)

Gyurcsó István (1914) - Tavaszodik égen-földön

Tavaszodik égen-földön Bealkonyult. Az olaj elpihen a csapágyak görgői között. A por is leszáll fűre, fára. Pihen a madár szárnya, csak a bagoly figyel. Alszik a szelíd nyúl, alszik a sas. Csendes az éj. Ne félj, szerelem. Ne félj. Aludj. Őrizze álmod a függöny rojtja, elég ez. Béke van. Hallgat a rádió. A távolbalátó képernyőjén nem forog eléd a világ sokágú mozdulata. Alszik a harmat a rózsabimbón. Mennyit nő a rózsa reggelig? Aludj, szerelem. Veled, velem van a béke reggelig. Hallod? Oly csendesen nyílik a virág. A harmatcsepp nem hull a földre, míg a bimbóból rózsa lesz. Aludj, szerelem. Alszik a szél. A fák levelén takaró nélkül alszik a bogár. Alszik a csók a szádon. Ne félj, szerelem. Ne húzd a vállig takaród. Elült a világ lármája. Ne félj. Nincs még reggel. Aludj. Alszol, szerelem? Takard ki magad, nem fúj a szél. Alszol, szerelem? Alszik a bimbó . . . Nyílj ki, szerelem, csendesen, mint a rózsa. . . Szalad a perc, az óra. Siess, szerelem. A rózsa szirmai között már méhek keresik, csókolják a viMg hímporát. Csendes az éj. Fázol, szerelem? Megvédem a szíved a félelemtől. Ne féltsd magad. A nyugalom bátorítson. Forró a nyugtalanság? 127