Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

„...lesz: feltámadás!" 1939-1944

s magában kezdi el keresni tettleg az Embernek Fiát. 9 Micsoda ősz. Minő vérrozsdás forgó órák és levelek; a végzet Európa avarján, én csak az évén csörtetek. Tavaszt idézek, és körültem mint tömkeleg sirálycsapat, melyről csak az titok, hogy jő-e, vagy költözésre készülőd-e, gyűl s vijjog a tapasztalat. (Rügynézőben avar helyett sár mintázta lábnyomunk puhán a Bimbóháznál bodzaárban bujdokolván a bor után; nyárom itt főtt kukoricát s kék szilvát rágtam ebédidőn; s lélekben csonttá-bőrré válva, belehíztam, hogy híre járta: kenyérjegy készül ószidón.) A Várdombon, hol két kultúrát menteként gombolt össze volt a kiskárpáti népválasztón, min Kelet s Nyugat egybefolyt, nem is oly rég magyarként versem, most Zöld Est kínját altatom; elbágyadt már minden apostol, s holdfénnyel csapdos, mint az ostor a minddel-érző szánalom. 13 Én és ezer társam a sorsban szegényekért s kicsinyekért fájtuk s izgultuk ezt a sorsot: rossz életet jobb életért. 96