Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

„...lesz: feltámadás!" 1939-1944

Sosem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk s agyunk. Gyűlölségre nevelt a sorsunk, mi szeretetre önmagunk. O, nemzetem, mikor jössz már rá, mit s mért akartunk s akarunk? Új összhangot s új igaztétet, de nem múló-sehonnait, (álmunkban istenjobbnak látszott) egy valónál valóbb világot, s kristály szép tartósságait. Egyszer tetemre hívunk minden egy sors-népet: Hiába tájt mért hirdettük magyarként sorsunk értelmének a Dunatájt? S Európa, önző, vénlő céda, míg balga homlokod a főd porába vered bűnbánónak: későn vallod álmunk valónak, s hogy: ez az álom volt — jövőd. (1939) Szenes Erzsi Az élet múlik Az élet múlik, s én a lelkemig fázom a magányban. Néha még megpróbálom, hogy lángot gyújtsak magamnak múltból és reményből. 97