Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

A gép, az ólom emészti ót s a kézirat, Amit görnyedten böngész hosszú éjszakákon. S kopog a gép, hullnak a betűk újja nyomán. Mint a varázsló, ül alacsony lócán. Modern varázsló, ki fogantyút húz, gombon játszik, Dirigál és rendet teremt értelmetlen kerekek közt. Pásztor lett volna, szántóvető, Ki este hazahajtja borját és maga-vetett kenyeret szel. Dajkálná a barna földet, felesége csókját várná, így valahogy elferdült az élete is, zuhant egyet. S most négy fal közt, dübörgő, meszelt teremben Mindig másol, sohse teremt, Esőt, napfényt, minden vágyát Sima, szép papírba gyúrja. (1929) Mécs László Babonás csend Ettől a csendtől meg lehet süketülni. Az idegek erdeje zúg. Az égre sárgán feljött a halálfej. Egy őrült piros lámpával szaladgál az erdőn, botorkál, bukdácsol az emberi Öntudat. A kísértetek most indulnak vadászni. Nyilazottan vérzik az emberi Öntudat. Vörös vízesés. Zuhog a vér. A kápolnában megszólalt a lélekharang. Zokogva kongat az emberi szív. Az idegek erdeje zúg. Ettől a csendtől meg lehet bolondulni. (1930) 51