Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Utószó

hatalmi és államközi megállapodásokon, államfordulatokat szentesítő nyilatkozatokon, kiáltványokon az 1918-as, az 1938-as és az 1945-ös évszám szerepel, a mindennapi élet — így tehát az irodalom s a költészet is — általában véve a maga sajátos ritmusa szerint követi a történelmi döntéseket, eseményeket, a maga sajátságos törvényszerűségei szerint reagál azokra. Lényegében ezt a sajátos ritmust, ezeket a sajátságos törvényszerűségeket kellett figyelembe vennem akkor is, amikor meg kellett válaszolnom a kérdést: ki és mi tartozik a csehszlovákiai magyar irodalomba, költészetbe, bizonyos határeseteknél mi az, ami még bekerüljön, s mi az, ami m á r ne kerüljön be ebbe az antológiába? Az eddigi gyakorlat megegyezik a lehető legkézenfekvőbb és legegyszerűbb, s mondhatnám: legsematikusabb megoldással, mely csehszlovákiai magyarnak a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat, illetve a hosszabb ideig az ország területén tevékenykedő, bár más állampolgárságú magyarokat, a csehszlovákiai magyar irodalom részének pedig a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, illetve az országban tevékenykedő magyarok itt született alkotásait tekinti. Az ilyen történelemés irodalom-, illetve csehszlovákiai magyarság-szemlélet azonban már a felületnél kicsit mélyebben levő jelenségekés összefüggések felé tekintő pillantásnál is olyan Prokrusztész-ágynak tűnik fel, melyből itt is, ott is kilógnak a benne levők, akik nem kis és egyáltalán nem veszélytelen öncsonkítás árán tudják csupán bepréselni magukat ezen általuk felállított korlátok közé. Célszerűbbnek mutatkozott tehát, ha antológiámmal (is) egy, nem az elvehető vagy feladható állampolgárság és nem a megváltoztatható országhatárok, hanem a fentebb már emlegetett sajátos, sajátosan kisebbségi, sajátságosan csehszlovákiai magyar—esetenként, s főleg a kezdet kezdetén: felvidéki — identitástudat alapján álló szemléletet képviselek. E felfogás szerint lehet csak helye ugyanis jelen válogatásban—mindössze néhány példát kiemelve az e kötet által is kínált lehetségesek közül — az ugyan nem Csehszlovákiában élő, s könyveit az első három kivételével másutt megjelentető, ám a csehszlovákiai magyar irodalommal és szellemi élettel a húszas évek végéig külföldről is szoros és élő kapcsolatot fenntartó „kassai polgárnak", Márai Sándornak, a Vozári Dezső moszkvai emigrációban kiadott 1943-as kötetében szereplő versnek, az 1939 után már nem Szlovákiában, hanem Kárpátalján élő Győry Dezső 338