Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

s annyira zöld vajon ki szőtte keresed tébolyogva hűtlen s lám előtte jársz nem mögötte (1985) Kövesdi Károly Topográfia Errefelé még a felhő is relatív. Kisüt a nap, de most már nem vakít, s ha esteledik, mindent beborít a torokszorító süketség, és a hangok helyére tompán benyomul a csönd. Vemhes, nehéz várakozás. Megundorodik, menekül a táj. Sírva, röhögve mondj le a repülésről — lépted nyomán szó fordul ki a földből. Itt rögöt kell csókolni mindhalálig. Hiába, mintha az is másé lenne. Rádöbbensz, hogy már semmi sem a régi. A kert, a fák, a lemálló palánk. Mi égig ért, már eléri a kéz is. S az ég, az édes és keserű kékség rád mered kozmopolita hidegével. Mily boldog is volt a gyermeki vakság! Nincsen hazád, csak anyafölded. Épp egy maréknyi, hogy a szádba tömjed. (1985) 287