Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

III Még két lépés és elzuhansz vigyázz épp most kell megmaradnod mily édes lenne csak feledni és mégis most kell megmaradnod A késő őszi szilvafákat a köveket a sok-sok arcot naponta veszejted hazádat gazdag léssz röpíthetsz galambot Még két lépés és itt maradsz hátra arc rejtsd el arcod gyalázat hörgőd ezerszer gyalázat két lépés közt most megmaradnod IV Teli a szád tudatlan földdel teliden hetvenhét marékkal fölállsz és térdre kényszerít csak játszadozz a maradékkal méricskélj mintha egész folyna ujjaid közt s ha belesápadsz elhiteti hogy sosem félsz és nem is sápadsz mikor sápadsz V Csak ezt kibírni ezt a pár napot a rézsút zuhogó fényt aztán ablakot ajtót kinyitni — függ a meglazult csönd s valahol mélyen ereszték ropog VI Miért hogy oly valószínűtlen amilyen nem is volt soha lángokban áll az éden reszkess csak ostoba Miért hogy oly valószerűtlen 286