Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

mint Chagall hegedűse, mint egy alkalmatlan időben föltett lemez utolsó, fáradt hangjai. (1985) Kövesdi Károly Stációk I Eljön az ő idejük is betódulnak a félhomályba — ezt a mohacsöndet belakjuk — helyezkednek és taszigálnak végül helyet kapsz a sarokban két pókháló közt magad is lesz aki bátran lesikálja kínnal rakott oszlopaid de addig még sok pusztulás lesz rosszul felhangolt madarak járják az öreg temetőket s láthatsz még szárnyas lovakat a kerítés mögött ők állnak szemükben megíratlan versek nyihognak sütnek a homályban egykor a helyed itt kerested szavak ütődnek hunyt szemednek míg tombolnak az éjszakában II Aztán megállni csöndben mint az oszlop s érezni őket mozdulatlanul amint átkelnek szikkadt koponyádon míg ott hátul a láthatár kigyúl te látod őket s bennük élsz habozva — s itt már beszéd nem szükségeltetik — még ölik egymást s öklelik halomra s a herceg föntről szól a vigalomra túl messze mentem megbocsássatok 285