Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

s a titkos kéz egyre akasztófát ácsol... Csendőrök, betyárok, rablók és katonák verik fel ijesztőn a száraz út porát, a kocsmák, a boltok, komor kávéházak a spiclikre mint megváltókra várnak, hivatalok, templomok, iskolák zúgják a fekete-sárga, torz isten szavát... Századok tűntek el egypár év alatt, kifordultak önmagukból kedves anyaszavak, a magyar szolgabíró: Bihary von Johann! A második felvonás, hiszem, még hátravan! Elszánnám magam egy légi útra, jól tudod, ha hinném, Ikarosz sorsára jutok, feláldoznám agyam azon hártyáját szívesen, mely észvesztést okoz, őrületet terem, ha juttatnám általa népem gyógyulásra, kor ellen, kór ellen új feltámadásra. De hidd, János, csak lázas álom ez! Itt szikkadunk, száradunk egyre, szomjú szarvasokként vágyunk kútfejekre, s nem jön felénk Isten mosolyával, se ráncos, se roncsolt, sötét homlokával, lelkünket a világ ezelőtt pár évvel harminckét szelével fújta szerteszéjjel — ganéjban hever, mint pusztán az avar. Ám semmi, semmi baj... Kacagok éjjel s nappal irtóztatón, hogy emeli fejét rá nyájam borzadón, kik engem ugyan elhagytak nagyon, de magamat én nem hagytam el, s elhagyni nem fogom. Kedves Jánosom! Cifra urak s hölgyek ez országban elegen mondják, hogy a magyar most már német legyen, láttam őket Pesten s a német Babilonban, s esküszöm neked, itt helyben, irtomban, 273